Megszelídíthető-e a kapitalizmus, hogyan néz ki a növekedésen túli világ és mitől lehetnénk ott boldogabbak? Köves Alexandra, a Corvinus egyetem oktatója, ökológiai közgazdász a Fenntarthatósági Műhely webinárjában azt mutatta meg, hogy a kényszerű növekedés alapvetésével való szakítás nemcsak egy elméleti lehetőség, a változás hozadékai pedig egy kellemesebb, élhetőbb világot kínálhatnak az emberiségnek.

Az emberiség létét érintő kockázatokat rangsoroló tanulmányában a World Economic Forum előkelő helyen említi azt a veszélyt, hogy a társadalom nem lesz képes komolyan vehető lépéseket tenni a klímaválság leküzdése kapcsán, s ennek következményeként annak esélyét, hogy a közeli jövőben egyszerűen már nem lesz élhető a bolygó.

Egyértelműen látszik, hogy rossz a jelenlegi irány, mégis sokan ragaszkodnak a meggyökeresedett gazdasági és életszemléletbeli dogmákhoz – ezért könnyen meglehet, hogy a kompromisszumok tengerében felhígulnak, vagy akár teljesen elmaradnak a szükséges lépések. Pedig a tét nagy: soha nem volt még ennyire fontos, hogy képesek legyünk módosítani a társadalmunkat meghatározó alapmotívumokon, és soha még nem állt ennyire kevés idő rendelkezésre ilyen horderejű változások megvalósításához.

Íme, a teljes előadás:

A nemnövekedés

egy olyan alternatív gazdaságpolitikai irány, amely környezetileg fenntarthatóbb, társadalmilag pedig igazságosabb működéshez vezet, ezáltal választ kínálhat a jelenkor társadalmi, gazdasági és környezeti problémáira. Nem visszafejlődést jelent - ahogy egyes kritikusok értelmezik - a lényeg, hogy a kényszerű növekedés terhétől megszabadított társadalom hatékonyabban bánhat az erőforrásokkal és boldogabb életet kínálhat az egyéneknek, mint a növekedéssel most együtt járó pazarlást és a túltermelést támogató jelenlegi gazdasági kultúra.

A növekedés szentsége

volt az elmúlt évszázadban tapasztalt robbanásszerű fejlődés egyik alapvetése, ám a globális növekedés és a haszonmaximalizálás mára sosem látott egyenlőtlenségeket eredményezett: míg a növekedéshez kapcsolódó haszon 82%-a az emberiség 1%-ához kerül, a Föld lakosságának fele egyáltalán nem részesül a bővülés gyümölcseiből, a kapcsolódó problémákat - mint például a környezeti szennyezés - pedig mindenki megszenvedi, sőt, a károkhoz kapcsolódó költségeket közös pénzekből fedezzük. Ez egyrészt igazságtalan, másrészt borzalmas következményekkel jár mindannyiunk számára – a legrosszabb, hogy a többség el sem tudja képzelni, hogy van kiút; minden működhetne másképp is.

A nemnövekedő világ eléréséhez számos tekintetben radikális fordulatokra van szükség; át kell értékelnünk a jólét fogalmát, s nem a javak birtoklásában/fogyasztásában, hanem a jóllét fogalmai szerint kell mérnünk és meghatároznunk az elérendő célokat. Talán meglepő, de a nemrég oly divatos "fenntartható fejlődés" sem elég jó irány, hiszen nem lép ki a hagyományos fejlődés-értelmezési keretből, azaz valójában nem változtat a fő vonalakon. A technológia pedig sok mindenre nyújt megoldást, ám nem segít megakadályozni, hogy felfaljuk, elhasználjuk és a semmivé tegyük azt a világot, amely körbevesz és életben tart bennünket.

Olyan leszek, mint maguk, lesz állásom, családom, rohadt nagy TV-m, mosógépem, kocsim, CD lemezem, elektromos konzervnyitóm, jó egészségem, alacsony koleszterinszintem, biztosításom, jelzálogom, első otthonom, szabadidőruhám, háromrészes öltönyöm, kvízjátékom, szemétkajám, gyerekeim, séták a parkban, rendes munkaidő, golfpartik, kocsimosás, elegáns kardigánok, családi karácsony, rendes nyugdíj, adómentesség, csatornapucolás, és a végén, ha már nincs semmi, a halál.
„Trainspotting”

A koronavírus járvány kapcsán sokan újragondolhatták, hogy milyen értékeket tartanak valóban fontosnak munkájuk, magánéletük és életvitelük kapcsán, és végérvényes változások történnek a munkaerőpiacon is; egyes szektorokra egészen biztos, hogy nem lesz szükség a jövőben, az otthoni munka, az online tér alkalmazása miatt a munkavégzésről is másképp kell gondolkoznunk ezután.

Az életünket irányító szemléletet kell megváltoztatni,

újra kell gondolni olyan fogalmakat, mint a teljesítményelvűség, a produktivitás és a meritokrácia, hiszen számos problémát felvet, ha csupán gazdasági szempontból definiáljuk a mércét és a kitűzendő célokat. A paradigmaváltás részeként pedig meg kell barátkoznunk olyan – az örök növekedésre épülő kapitalizmusnak homlokegyenest ellentmondó – elemekkel, mint például a jövedelemplafon, a munkagarancia, vagy a feltétel nélküli alapjövedelem. Utóbbi elfogadottsága egyre láthatóbb, az Európai Unió 2020-ban nyilvántartásba vette a kezdeményezést, az egyik magyar politikai párt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) pedig egyik legfőbb programpontjává emelte.

A "tisztes munka" és a "vállalati célok" fogalma

is szükségképpen újraértelmeződik egy nem-növekedő világban, a küldetés fő jellemzője pedig az ügyközpontú működés lesz, nem pedig a haszon-maximalizálás. A gyógyszergyár szerepe szerint tehát már nem pusztán nyereséget termel, hanem az emberi egészséget szolgálja, a játékgyár a gyerekek fejlődését segíti elő, stb.

Ha pedig a szervezetek alaptevékenysége valamilyen társadalmi ügy szolgálásáról szól, akkor jóval egyszerűbb megítélni, hogy hiteles-e a működés, passzol-e a valódi, mindannyiunkat érintő célkitűzésekhez. Ha egy mobiltelefon gyártó például a szemét behunyva, távol-keleti üzemekben szerelteti össze a készülékeket fillérekért, azonnal hiteltelenné válik, hiszen nyilvánvaló, hogy a közvetett kizsákmányolás nem férhet össze az egyéb társadalmi üzeneteivel.

A válságok időszakában élünk most

és ha az emberiség egyáltalán képes lesz a megfelelő ellenlépésekre, akkor a változások kora következik; a nemnövekedés pedig pontosan egy olyan pozitív – szolidárisabb, tudatosabban gazdálkodó és a fogyasztás helyett a jóllétre koncentráló – jövőképet kínál, amelyre szüksége van a társadalomnak...
... most jobban, mint eddig valaha.